Jelenleg kedvező a járványhelyzet, a járvány ötödik hulláma visszahúzódott, és ez a magas átoltottságnak is köszönhető. A beoltottak száma 6,4 millió fő, a beoltottak 60%-a már a megerősítő harmadik oltást is felvette, 290 ezren már a negyedik oltást is kérték - írja a koronavirus.gov.hu.
Magyarország nem hajlandó támogatni az Európai Bizottság által tervezett hatodik, Oroszország elleni szankciócsomagját - közölte Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével abban a levélben, amelyet a Financial Times szerzett meg.
A finiséhez érhettek az ötödik Orbán-kormány régi és új tagjaival történő egyeztetések. A Portfolio-hoz eljutott, több forrásból is megerősített információk arra utalnak, hogy valóban lesz érdemi változás a minisztériumi struktúrában és feladatokban. Új emberhez kerül például az egészségügy, a közoktatás, változik a gazdaságstratégia felügyelete és alakítása, de úgy néz ki, hogy az EU-s ügyekért is külön miniszter felel majd.
Megélhetési válság fenyegeti a magyarországi nyugdíjasokat a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának levele szerint, amelyet elküldtek az Idősügyi Tanács elnöki tisztét betöltő Orbán Viktor miniszterelnöknek és Varga Mihály pénzügyminiszternek is.
Az Oroszország által kirobbantott háború célja Vlagyimir Putyin olvasatában az orosz kisebbség védelme, a népirtás megszüntetése Ukrajna keleti területein. A kutatás során azt vizsgáltam meg, hogyan viszonyulnak az orosz offenzívához a kelet-közép-európai térség kisebbségeit képviselő etnoregionális pártok, érintettként hogyan tekintenek a(z állítólagos) kisebbségvédelemnek erre a sajátos, radikális megoldására.
Esztergom rangjának visszaállítása a magyarság régi adóssága - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap azon szentmise után, amelyet Esztergom megyei jogú várossá válása napján tartottak az esztergomi bazilikában.
Novák Katalin megválaszott köztársasági elnök kabinetfőnöke lehet Schanda Tamás - írja a Telex. Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett az ügyben, a lap megkeresésére Schanda Tamás és a Novák Katalin sajtóosztálya is azt mondta, hogy a megfelelő időben adnak majd tájékoztatást.
Egy pénteki határozat szerint Orbán Viktor javaslatára Áder János április 30-i hatállyal felmentette Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát - számolt be a 444.hu.
Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének szerdai adása. A műsor első felében a szerdán július 1-ig meghosszabbított árstopok hatásáról lesz szó, második felében pedig arról, hogy miképpen menekülhetne Magyarország az orosz energiafüggőségből.
2022. április 28-án (csütörtök) 9:00 órától sajtótájékoztatót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, jelentette a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
"Árstop. Bejelentés hamarosan" szöveggel jelent meg egy poszt Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán. A hozzá fűzött kommentár szerint "Fontos döntések várhatóak a kormányülésen."
Történelmi reformok indultak el az Európai Unióban a koronavírus-válság és az orosz ukrán háború hatására, és az integrációs lendület mind további előrelépéseket hozhat. A kontinens politikai vezetése régen volt ilyen egységes, nagy az egyetértés az együttműködést illetően. Különleges helyzet, de eközben erősödnek az eddig nagyrészt ellenzékben levő nemzeti-szuverenista erők is, akik célja pont az EU-s integráció visszafordítása. A francia elnökválasztás a két jelölt mellett a két tábor összecsapása is egyben, és bármi is lesz az eredmény, annak óriási hatása lehet az Európai Unió jövőjére. Ha Emmanuel Macron nyer, folytatódhatnak a reformok, és tovább haladhatunk a politikai egység felé. Ha viszont Marine Le Pen nyer, akkor trendforduló jön az európai belpolitikában, és a nemzeti-szuverenista erők komolyan átalakíthatják az EU-s intézményrendszert, a frissen elkezdett reformok semmissé válhatnak. Magyarországról nézve sem tét nélküli a választás, annak kimenetele ugyanis alapjaiban határozhatja meg a magyar külpolitika irányát a következő 1-2 évben. Az persze aligha kérdés, hogy Orbán Viktor kinek szurkol.
A mostani helyzet szerint az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az új kormányban az egészségügyi tárca a belügy irányítása alá kerül - írja a Magyar Narancs.
Nagy a titkolózás hivatalosan, hogy kik lesznek az ötödik Orbán-kormány miniszterei, azonban folyamatosan szivárognak az információk. Most a Blikk értesült arról, hogy Gál Kinga lehet a befutó a családokért felelős miniszteri posztra.
A biztonság erősítése, „a hadseregfejlesztés a következő évek egyik kulcsterülete lesz”, a másik pedig a családtámogatási rendszer, mert közel kell kerülni a társadalom fenntarthatóságát jelentő 2,1-es reprodukciós rátához és „én azt remélem”, hogy lesznek új családtámogatási intézkedések az ország gazdasági teherbíróképessége függvényében – jelentette ki a Telexnek adott rövid videóinterjúban Orbán Balázs.
Egy „új, komplex nemzeti programra” van szükség az egészségügyben a kedvezőtlen folyamatok megfordítása, „a lakosság egészségi állapota, munkakészsége, illetve az ellátás minősége, hozzáférése” javítása érdekében, amelynek kidolgozásában kész segíteni a Magyar Orvosi Kamara és szükségesnek látja egy önálló egészségügyi minisztérium visszavezetését is – derül ki abból a nyílt levélből, amelyet a MOK elnöke, Kincses Gyula írt Orbán Viktor kormányfőnek az új kormányzati ciklus elindulása alkalmából. Kincses a levél kapcsán az Indexnek azt is mondta: „Látok esélyt a komplex megújulásra, ezt viszont mindenképpen a ciklus elején kell meglépnie az újonnan alakuló kormánynak”.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, ahol magánkihallgatáson fogadja őt Ferenc pápa - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán.